Az Eurojackpot története

2005. március

Elkezdődnek egy új, nemzetközi szerencsejáték megszervezésének előkészületei, miután az egy évvel korábban szervezett EuroMillions sikerét követően a szerencsejáték-szolgáltatók felismerték, hogy a nagyobb, nemzetközi játékosközösség magasabb jackpot-összegek szétosztására nyújt lehetőséget.

2011. június

Helsinkiben aláírnak egy, az Eurojackpot indítására vonatkozó megállapodást.

2012. március 23.

Hét résztvevő országgal megtartják az első Eurojackpot sorsolást. A sorsolásra Dániában, Észtországban, Finnországban, Németországban, Olaszországban, Hollandiában és Szlovéniában árulnak szelvényeket. Olaszország a licencelési késlekedések miatt csak az április 6., pénteki sorsolástól kezdve vesz részt a játékban.

2012. május 11.

Először nyerik meg a jackpot nyereményt, egy németországi játékos eltalálja az öt alapszámot és mindkét Euro számot. A nyeremény összege 19,5 millió euró.

2012. június 30.

Spanyolország is csatlakozik az Eurojackpot játékhoz, így már nyolc résztvevő ország van.

2012. augusztus 10.

A játék szabályai szerint a jackpot összege 12 alkalommal halmozódhat, majd az ezt követő sorsoláson ki kell osztani. Nincs az öt alapszámot és mindkét Euro számot eltaláló szelvény, ezért a jackpot összegét leosztják a következő nyereményosztályra, amelyben egy játékos öt alapszám és egy Euro szám találattal 27,5 millió eurót nyer.

2012. október 26.

Az első dán jackpot nyertes és az első nem németországi nyertes. A nyereménye 21,3 millió euró.

2013. január 25.

Az első finn Eurojackpot nyertes új rekordot állít fel a játékban: nyereménye 29,5 millió euró.

2013. február 1.

Norvégia, Svédország, Izland, Horvátország, Lettország és Litvánia csatlakozik az Eurojackpot játékhoz és ezzel a résztvevő országok száma 14-re emelkedik.

A halmozódások számának korlátja kikerül a szabályzatból és új szabályok lépnek érvénybe, amelyek szerint a jackpot összege egészen 90 millió euróig halmozódhat. További részletek a Jackpot korlátjáról

2013. április 12.

Egy németországi játékos új rekordösszegű jackpotot, 46 millió eurót nyer.

2013. május 3.

Norvégia első jackpot-nyertese, Yngvar Borgerson 13,4 millió eurót nyer. A későbbiekben úgy dönt, hogy a nyereményének egy részét a helyi fuklubnak adományozza.

2013. augusztus 16.

Megszületik az első olasz jackpot-nyertes, egy játékos 15 millió eurót nyer.

2013. december 6.

Első alkalommal nyeri meg szlovén játékos a jackpotot, amelynek összege 21 millió euró.

2014. január 10.

Horvátország első jackpot-nyertesét ünnepli. A nyeremény összege 17,2 millió euró.

2014. április 4.

Egy finn játékos új rekordösszegű jackpotot, 57,2 millió eurót nyer.

2014. szeptember 12.

Egy másik finn játékos új rekordösszegű jackpotot, 61,1 millió eurót nyer.

2014. október 10.

A választható számsorozatot az Euro számoknál nyolcról tízre emelik.

A Cseh Köztársaság és Magyarország csatlakozik az Eurojackpot játékhoz, ezáltal a résztvevő országok száma 16-ra emelkedik.

A formátum változás miatt a játék nyerési esélye valamivel csökken, de mivel több a résztvevő ország, több szelvényt vásárolnak és ezáltal a nyeremény összege rendszeresen nő.

2015. május 8.

A jackpot értéke első alkalommal éri el a maximális 90 millió eurót, de nincs telitalálatos szelvény. A nyereményt leosztják a következő nyereményosztályba, ezáltal a két 5 alapszámot és 1 Euro számot eltaláló játékos egyenként 4,3 millió eurót nyer.

2015. május 15.

A 90 millió eurós jackpot nyereményt egyetlen cseh játékos nyeri, ezáltal megszületik minden idők legnagyobb Eurojackpot nyereménye. Az ezen felüli összeget elosztják a következő nyereményosztályban, ezúttal három szerencsés játékos 5 alapszám és 1 Euro szám találattal 22,9 millió euró nyereményen osztozik.

2015. október 9.

Szlovákia is csatlakozik az Eurojackpot játékhoz, ezáltal így a résztvevő országok száma 17-re nő.

Első alkalommal nyeri meg spanyol játékos a jackpotot, amelynek összege 31,5 millió euró.

2016. július 29.

Megnyerik a második legnagyobb jackpotot, ezúttal egy németországi, hesseni játékos tehet zsebre 84,8 millió eurót.

2016. október 14.

A 90 milliós jackpotot csupán második alkalommal nyerték meg: a Baden-Württemberg-i Fekete-erdő területéről származó szelvénytulajdonos Németország legnagyobb Eurojackpot nyertese lett.

2017. január 6.

Öt játékos (három Németországból, egy Dániából és egy Hollandiából) osztozik a 90 millió eurós jackpoton. Ez volt az Eurojackpot történetében az első eset, amikor a fődíjat több játékos között osztottuk meg.

2017. szeptember 9.

Lengyelország csatlakozik az Eurojackpothoz, ezáltal a 18. résztvevő ország lesz.

2022. március 25.

Sor kerül az első, új szabályok szerinti sorsolásra. A két Euro szám 12 és nem 10 szám közül lesz kisorsolva, miközben minden kedden lesz egy második, heti sorsolás. A jackpot felső határa 90 millió €-ról 120 millió €-ra emelkedik.

2022. május 20.

A 110 millió €-s jackpotot egy németországi szelvénytulajdonos nyeri meg.

2022. július 22.

120 millió eurót nyert egy dán játékos. Ez az első alkalom, hogy valaki megnyerte a főnyereményt az új limiten.

2024. március 6.

Görögország csatlakozik az Eurojackpothoz, ezáltal a 19. résztvevő ország lesz.

Logo
2024. március 30.
935 millió $
×