Jótékonysági célok

Amellett, hogy a játékosok egész életüket megváltoztató pénzösszeget nyerhetnek, az Eurojackpot nyereményjáték megalapításának célja, hogy a bevételből a kontinensen élő több millió ember életének javítását támogathassa. A résztvevő országok a következőként használják fel az Eurojackpot bevételt a jótékonysági célok támogatására:

Horvátország

A horvát nemzeti szerencsejáték-szolgáltató, a Hrvatska Lutrija minden évben jelentős összegekkel támogat különböző csoportokat és projekteket, beleértve az iskolai sportokat és a hátrányos helyzetű gyerekeket. Emellett jelentősen hozzájárult olyan segélyszervezetek működéséhez is, mint a Vöröskereszt, beleértve a külföldi katasztrófákban, például földrengésben, vagy az országon belül nyújtott segítséget. 2014-ben például 100 000 €-t adományozott az árvíz sújtotta területek újjáépítésére, miután Horvátország Szlavónia régiójában súlyos árvizek pusztítottak.

Cseh Köztársaság

A szövetségi szerencsejáték-adókból származó jövedelmekből a cseh nemzeti szerencsejáték-szolgáltató, a Sazka elősegítette a hátrányos helyzetben lévő közösségek ifjúsági sportegyesületeinek fejlődését, illetve hozzájárult a Cseh olimpiai csapat támogatásához. A Eurojackpot eladásokból származó bevételből jelentős összeget juttatnak a cseh kultúrát népszerűsítő prágai Dvorak Fesztivál szervezőinek. 2015-ben a Sazka támogatást nyújtott a prágai Szent Vitus katedrális új orgonájának megépítéséhez.

Dánia

A Danske Spil, a dán nemzeti szerencsejáték-szolgáltató az országban számos jó ügyet támogat. 2015-ben a bevételből jelentős összeget fordított kulturális csoportok támogatására, a DIF (Dán Sportegyesület), a Team Denmark és számos közösségi csoport támogatására, beleértve a hegymászó- és cserkészegyesületeket. Egy 2014-es törvénymódosítás eredményeképpen a bevételből a Kulturális Minisztérium, az Oktatási Minisztérium, a Környezetvédelmi Minisztérium, az Egészségügyi Minisztérium, a Szociális Minisztérium, illetve a Tudományos, Fejlesztési és Innovációs Minisztérium is részesült.

Észtország

Az Észtországban értékesített lottószelvényeket, beleértve az Eurojackpot szelvényeket 18%-os szerencsejáték-adó terheli, amelyet a szövetségi költségvetésbe utalnak segélynyújtás céljára. Ebből a bevételből 32 százalékot kutatásra és oktatásra, 32 százalékot az egészségügyre, szociális ellátásokra, valamint a rászoruló családok, idősek és mozgáskorlátozottak megsegítésére fordítanak. További 22 százalék az Észt olimpiai csapat fejlesztésének támogatását szolgálja. Tíz százalékot pedig általános sportcélokra, illetve négy százalékot kulturális kezdeményezések támogatására használnak fel.

Finnország

A finn nemzeti szerencsejáték-szolgáltató, a Veikkaus a szelvények eladásából származó bevétel 27 százalékát adományozza jó célokra. Ez a támogatási összeg meghaladja az 500 millió eurót, és a támogatást négy kiemelt területen osztják el. 2014-ben körülbelül 44 százalékot a művészetek, 27 százalékot a testnevelés, 19 százalékot a tudományos fejlesztések és 10 százalékot az ifjúsági fejlesztési projektek támogatására fordítottak.

Németország

Németországban 16 állami tulajdonban lévő szerencsejáték-szolgáltató nyújt a bevételéből támogatást az adott tartománynak. A WestLotto például, amely a Nordrhein-Westfalen, Németország legnépesebb régiójának szolgáltatója, csak 2014-ben több mint 95 millió euró bevételt adományozott különböző területekre elosztva, mint a szociális ellátás, sport, kultúra és természetvédelem. A 2014-es két legnagyobb támogatott a Nordrhein-Westfalen független szociális jóléti szervezetek vezető munkacsoportja és a Landessportbund sportsegélyszervezet.

Görögország

Az OPAP, a görög nemzeti lottót működtető vállalat számos olyan kezdeményezést felügyel, amelyeket a szelvényeladásokból befolyó pénzből támogatnak. A programok között szerepel a gyermekkórházak felújítása és a különböző sportakadémiák finanszírozása. Az „OPAP Forward” egy másik program, amelynek célja a kis- és középvállalkozások fejlődésének támogatása, elősegítve ezzel új munkahelyek létrehozását a magas munkanélküliségi aránnyal küzdő országban.

Magyarország

A Szerencsejáték nemzeti szerencsejáték-szolgáltató a szelvényekből származó bevétel egy részét a Magyar Nemzeti Filmalapnak adományozza és emellett jótékonysági célokat szolgáló önkéntes programok fejlesztését támogatja. Az utóbbi években elindított számos kezdeményezés között vannak állatmenhelyek, környezetvédelmi projektek és gyermektámogatási csoportok, amelyek intézményeket újítottak fel vagy ruhaadományok szétosztásában segítettek. Csak 2013-ban a Magyar Nemzeti Szerencsejáték több mint 1,41 milliárd forintot adományozott különböző szervezeteknek közvetlen hozzájárulás formájában, illetve további 10,73 milliárd forint adóbevételt fizetett be a Nemzeti Kulturális Alapba.

Izland

Az izlandi lottószelvény-értékesítésből származó nyereséget az ország sport- és ifjúsági kezdeményezéseire fordítják. Az izlandi szerencsejáték-szolgáltató tulajdonosai az Izlandi Sport Egyesület, az Izlandi Mozgáskorlátozottak Szervezete és az Ifjúsági Szervezet.

Lettország

A lettországi szerencsejáték-szolgáltató elsősorban a gyermekeket, különösen a gyermek-egészségügyet, -jólétet és -nevelést támogatja. A Lettországi Árvák Alapítvány, a Siketeket és Nagyothallókat Támogató Alap és a Gyermekjóléti Szervezet olyan segélyszervezetek, amelyek az ország EuroJackpot játékosainak köszönhetően 2015-ben jelentős adományokban részesültek. 2016-ban a Riga Kosárlabda Alapítvány, a Laimina Szervezet és a Martin Alapítvány támogatásával segítette az országban élő gyermekek életének jobbá tételét.

Litvánia

Litvánia nemzeti szerencsejáték-szolgáltatójától, a Perlastól számos szervezet kap támogatást, főként a sport területén. A kosárlabda, kézilabda és különböző sportklubok mellett a bevételek nagy részét a Litvániai OIimpiai Bizottság kapja, amely ezeket az összegeket az élsportolók, illetve az ifjúsági utánpótlás fejlesztésére használja fel.

Hollandia

Hollandiában a szerencsejátékokból származó bevételből 19 különböző jótékonysági szervezetet támogatnak, a szelvényekből származó bevétel körülbelül 16 százalékát jó ügyek támogatására fordítják. A De Lotto 1961-es alapítása óta több mint 1,4 milliárd eurót adományoztak jótékonysági célokra. Az ország nemzeti sport szervezetének (NOC*NSF) támogatása mellett a szerencsejátékból származó bevételek más szervezetek működését is támogatják, beleértve az AIDS Alapítványt, a Kidney Alapítványt, valamint az agykutatással, cukorbetegséggel, emésztőrendszeri betegségekke, égési sérülésekkel és a lelki egészséggel kapcsolatos alapítványokat.

Norvégia

A norvég nemzeti szerencsejáték-szolgáltató, a Norsk Tippink az EuroJackpot által generált teljes nyereséget jótékonysági célokra használja fel. A sportokat minden szinten támogatják, a helyi kluboktól az olimpiai versenyzőkig, illetve jelentős támogatást nyújtanak kulturális, szociális és humanitárius projektekhez. A bevétel egy részét a játékfüggőség felszámolására fordítják, illetve iskolákat, helyi tanácsokat és közösségeket is támogatnak.

Lengyelország

A Totalizator Sportowy, a lengyel nemzeti lottó működtetője az eladott szelvényekből származó bevétel 19%-át jótékony célokra adományozza. Célja a nemzeti sport és kultúra támogatása. 1995 óta 10,6 milliárd zł-t adományozott a Sportkultúra Fejlesztési Alapnak, továbbá 1,9 milliárdot a Kultúra Fejlesztési Alapnak, valamint több mint 160 milliót a szerencsejáték problémával küzdőknek fenntartott alapba. 2017. áprilisa óta a Totalizator Sportowy a jótékony célokra fenntartott összeg 4%-át a a Polgári Társadalom Fejlesztési Alapnak adományozta.

Olaszország

Olaszország nemzeti lottója a Sisal elkötelezett a különféle szektorokban indult számos kommunális projekt támogatása mellet. A Sisal a sport, oktatás, művészet és kultúra céljára, és hangsúlyosan a tudományos kutatás számára gyűjt pénzeket, továbbá időnként különleges finanszírozási alapgyűjtő kezdeményezéseket is szervez. Az Italian Red Cross, az olasz vöröskereszt segítésére indított kampányt a 2016. augusztusi Amatrice-i földrengés után, míg minden évben egy hónapban lehetőséget kínál a játékosoknak a megvásárolt jegyükkel a rákkutatás számára történő adományozásra.

Szlovákia

Működési licence alapján a szlovák nemzeti szerencsejáték-szolgáltató, a TIPOS adót fizet az államnak. Ezt a bevételt a szövetségi költségvetésből különböző társadalmi és kulturális kezdeményezések támogatására használják fel, mint az oktatás, sport, közegészségügy, művészetek és a környezet védelme. 1993-tól 2015-ig a Szlovákiában értékesített lottószelvények bevételéből több mint 458,6 millió euróval járultak hozzá az ilyen projektekhez.

Szlovénia

A szlovén nemzeti szerencsejáték-szolgáltató számos segélyszervezet működését támogatja az országban. A szerencsejáték tulajdonjogának 40 százalékával rendelkező Foundation for Financing Disability and Humanitarian Organizations (FIHO) a bevételeket különböző jótékonysági célokra fordítja és az Eurojackpot szelvény értékesítésekből származó bevételek nagy része ehhez a szervezethez érkezik. A szlovén szerencsejáték emellett támogatja a Foundation for the Financing of Sports Organisations (FSO) alapítványt is.

Spanyolország

A spanyol EuroJackpot üzemeltetője az ONCE, a spanyol vakok nemzeti szervezete. A ONCE szervezetet 1938-ban alapították a vak és súlyosan látássérült emberek támogatására, 1988-tól pedig a ONCE Alapítvány támogatást, oktatást és munkahelyeket biztosít a fogyatékkal élő embereknek. Napjainkig a ONCE Alapítvány több mint 80 000 fogyatékkal élőnek segített munkát találni, több mint 100 000 embernek biztosított képzést és több mint 33 000 projektben vett részt.

Svédország

A svéd nemzeti szerencsejáték-szolgáltató Svenska Spel a műveleteiből származó nyereséget az államkincstárba fizeti be. A Lotto vagy EuroJackpot szelvények eladásából származó bevételeket a svéd sport támogatására fordítja az ifjúsági és professzionális ligákban. Ezeket a támogatásokat olyan szervezetek kapják, mint a Svéd Futball Egyesület és a Svéd Kézilabda Egyesület. A füves pályán játszott sportok összességében évente 50 millió svéd korona támogatásban részesülnek.